Népszerű műszaki cikkek napjainkban

0 Comments

A 2020-as év mondhatni gyenge volt a gazdaságban, köszönhetően a vírus helyzetnek. Azonban a karácsonyi szokásos ajándékvásárlási kedv nem csökkent, illetve az embereknek több ideje volt otthon az online vásárlásokra.

Okostelefon

Ez mindig sláger termék, senki nem szeretne buta telefont használni, és a marketing is ösztönöz, hiszen minden évben jönnek az újabbnál újabb telefon verziók. Nagy a verseny a cégek között, mind kínálatban, mind pedig a szolgáltatókkal való szerződésekben. Nagy visszhangot okozott az 5G újítás is, amely mára már az újabb készülékekkel kompatibilis.

Okostelefon

Szárítógép háború

A közösségi oldalak posztjai csak úgy ömlenek ebben a témában, érvek és tanácsok hadaival együtt. Az örök háború témája, hogy külön mosó és külön szárítógépet vegyünk-e, vagy az egyben mosó-és szárítógép inkább a nyerő. Sokan érvelnek azzal, hogy a kombinált gép sem minőségre, sem műszakilag nem olyan jó, mintha önálló gépek tennék a dolgukat. Illetve erős érv az is, hogy ha a tönkremegy, akkor semmilyen gépünk nem áll a rendelkezésünkre a javításig. Mindez édeskevés érv egy kislakásban élő vásárló számára, neki ugyanis nem sok választása van. Ahol pedig elfér a két külön gép, ott természetesen opcionálisabb az a választás.

IPL szőrtelenítő

Nagy divatját éli a lézeres és a villanófényes szőrtelenítő, a borotvák és epilátorok helyett. Utóbbinál sokkal kevésbé fájdalmas, viszont a borotválásnál körülményesebb a művelet. Ugyanis ezt rendszeres időközönként, elég hosszú időbe telik az egész testen végrehajtani. Pro és kontra vélemény is van, így rajtunk áll melyiket választjuk.

Televízió

Ez egy szintén állandó termék, a gyakran tönkremenő televíziók avagy TV-k sem könnyítik meg a helyzetet. Ugyancsak a vásárlás mellett ösztönző erővel bír, az állandó műszaki újítások.

A cikk végét a „Mindig van jobb, szebb, és modernebb” mottóval zárnám.

Televízió TV